Mi az a Helicobacter pylori?
Baktérium, mely a fél világ gyomrában él.
Valamikor a nyolcvanas években derült ki, hogy van egy baktérium, mely felelős a krónikus gyomorhurut-betegségek és a fekélyek nagy részéért.
Egy ausztrál orvos párosnak köszönhető a felfedezés, ugyanis Ők egy addig nem ismert baktériumot mutattak és tenyésztettek ki laboratóriumukban gyomor- és nyombél gyulladásban szenvedő betegek szövetmintáiból.
Úgy ellenőrizték az eredményeket, hogy az egyik orvos saját magát fertőzte meg a felfedezett kórokozóval, amely ki is váltotta nála a feltételezett gyulladásos megbetegedést. Munkatársaival nemcsak a baktérium-fertőzés vérből és a kilélegzett levegőből való kimutatását, hanem a megfelelő antibiotikum-kombinációkkal történő kezelését is kidolgozta. Felfedezésüket 2005-ben Nobel-díjjal jutalmazták.
Milyen baktérium is a Helicobacter pylori?
A Helicobacter pylori(Hp) spirál alakú, mindössze 3 mikrométer hosszú baktérium. Csak az emberi gyomor nyálkahártyáján képes szaporodni, inaktív formában azonban az állóvizekben, a földön, egyes állatok (pl. majom, macska, újabb közlések alapján feltételezhető a kutya és a sertés is) szervezetében évekig életképes maradhat.
Minden második, harmadik emberben megtalálható, de a fertőzöttek 85%-a soha nem tapasztal magán tüneteket. Nagyjából minden 15. fertőzöttnél alakulhat ki gyomorfekély, és mindössze 1-2% az esély arra, hogy gyomorrákhoz vezet.
A fertőzés számos betegséggel - krónikus vagy akut gyomorhurut, fekélybetegség, gyomorrák – is összefüggésbe hozható, de a fertőzés önállóan egyik kórképet sem váltja ki. A Helicobacter fertőzés tehát önmagában nem jelenti azt, hogy mindenképpen megbetegszünk, inkább csak hozzájárul a kór kialakulásához, felerősíti a környezeti, genetikai és életmóddal összefüggő tényezőket.
Amikor már a gyomrunkban van…
Gyomrunk napi szinten 1,5-2 liter sósavat termel. Ahhoz, hogy saját magát ne eméssze meg, termelnie kell egy védő nyákot. A Helicobacter baktérium, pont ezt használja ki. Elbújik a nyálkahártyában, melynek a felszíne gélszerű állagú. Viszont ebben a közegben nehezen tud mozogni, ezért hígít rajta, gyengíti ezt a védőgátat. Ennek az a következménye, hogy az agresszív gyomorsav nem csak az ételt emészti meg, hanem részben saját gyomorfal sejtjeinket is. Így keletkezhetnek a felmaródások, fekélyek mind a gyomorban, mind a nyombélben (nyombélfekély) és vékonybélben.
Diagnózis és kezelés
A fertőzés kimutatására a következő lehetőségek vannak:
– szövettani vizsgálat gyomortükrözés során vett biopsziás mintából
– urea kilégzési teszt
– H. pylori antigén kimutatása székletben
– H. pylori ellen termelt ellenanyagok kimutatása vérben. (Az ellenanyagok jelenléte nem bizonyítja a fertőzés aktivitását!)
Hogyan kezelhető ?
Általában a hagyományos hármas kezelést - két antibiotikumot és egy protonpumpagátló gyógyszert - alkalmazzák a betegek gyógyítására. Egy hetes kezeléssel a páciensek 90 százalékánál a baktériumfertőzés megszüntethető. Kontrollként speciális kilégzési teszt segítségével ellenőrizhető, hogy a kezelés valóban sikerrel járt-e. Akiknél a hármas terápia nem válik be, más antibiotikumokra és hosszabb távú kezelésre lehet szükség.
A legújabb klinikai kutatások kimutatták, amennyiben pozitív a Helicobacter-teszt, csak akkor van szükség az úgynevezett hármas gyógyszer-kombinációs kezelésre, ha semmire nem reagáló fekély áll a panaszok hátterében. Minden más esetben meg kell próbálni széles hatású antibiotikum nélkül regenerálni a nyálkahártyát.
És a végére az aranyszabály: Naponta ötször, kisebb adagokban történő étkezés!